Praxisunk nagy figyelmet fordít a sportlovak egyik leggyakoribb megbetegedésére, a sántaságra, valamint ennek vizsgálatára és kezelésére. Már praxisunkban is elérhetőek a modern terápiás lehetőségek. Ahhoz, hogy ezeket sikerrel alkalmazzuk, a pontos diagnosztika elengedhetetlen.
Ennek a rutin menete a fizikális vizsgálattal kezdődik, ami a fájdalmas területek feltérképezését jelenti, majd megvizsgáljuk a lovat különböző járómódokban (lépés, ügetés vagy vágta). Mivel különböző okú sántaságok másképp viselkednek puha, kemény talajon illetve egyenes vonalon vagy körön, ezért a lovat ezeket figyelembe véve is megvizsgáljuk.
A beteg terület beazonosítása érdekében helyi érzéstelenítőt használunk vezetésesen azaz regionálisan (egy bizonyos területet beidegző ideget érzéstelenítünk) vagy intra-artikulárisan, az ízületbe adva. A beteg terület beazonosítása után a pontos diagnózis érdekében röntgen, ultrahang, endoszkóp vagy MRI felvételt készítünk.
A röntgen egy korszerű állatorvosi praxis elengedhetetlen kelléke, a leggyakrabban használt kiegészítő vizsgálat. 2015-ben klinikánkon beüzemelésre került egy ultramodern, direkt digitális röntgenrendszer. Azóta több ezer képet készítettünk ennek a technológiának a segítségével.
A digitális rendszer előnye, hogy azonnali felvételt produkál, akár istállói körülmények között is, melyek minősége kifogástalan, így adott esetben az állatorvos azonnal diagnosztizálni képes. Ha a felvétel nem megfelelő, rögtön meg lehet ismételni azt. Az általunk használt rendszer teljességgel vezeték nélküli és csökkentett sugárterheléssel dolgozik. A meglátásunk az, hogy ha röntgenvizsgálatnak kell alávetni a lovakat, akkor az az elérhető legjobb és legbiztonságosabb technológiával történjen, hiszen csak így tudjuk a legpontosabb diagnózist és kezelési tervet felállítani.
A modern állatorvoslás másik elengedhetetlen kelléke az ultrahang készülék. Az ultrahangos vizsgálat során lágyszöveti struktúrákról vagy csontos felszínekről alkotunk képet, mint pl. a lábvégeken található inak, szalagok, vagy hasi, mellkasi szervek, ivarszervek. Igen fontos diagnosztikai eszköz sportlovaknál, például az inak és szalagok sérülésének a diagnosztizálásában, a gyógyulási folyamat nyomon követésében.
Praxisunkban a lógyógyászat kiemelt kelléke, használjuk többek között vemhesség, termékenyítés vizsgálatához, ínsérülések, szalagsérülések megállapításához, kólika és belgyógyászati vizsgálathoz. Ez a vizsgálat egy teljesen non-invaziv eljárás, melynek nincsenek mellékhatásai.
Az ultrahangnak is vannak korlátai, mert bizonyos közegekben, pl. csont, gáz, nem tud áthatolni, így például a tüdő, vagy a csontszövet vizsgálatára alkalmatlan, viszont ezekre is van lehetőség klinikánkon, csak más eszközökkel, pl. röntgen, MRI.
Az endoszkóp egy olyan speciális, hajlékony száloptikát tartalmazó vizsgáló eszköz, amely segítségével megvizsgálhatóak a test természetes nyílásain át megközelíthető testüregek. Lovak esetében elsősorban a felső és az alsó légutak vizsgálatára használjuk, de olykor a nyelőcső, gyomor, méhszáj vizsgálatakor is igénybe vesszük.
Sportlovaknál használjuk artroszkópiához, vagyis a láb ízületeinek vizsgálatához és kezeléséhez egyaránt. Az endoszkópon keresztül az állatorvos képet kap a vizsgált szerv vagy ízület állapotáról. Az eszköz a munkacsatorna révén alkalmas mintavételre és más speciális beavatkozásokra is.
A merev (artro- illetve laparoszkóp) mellet praxisunkban lehetőség van a flexibilis endoszkóppal végzett vizsgálatokra is.
Mi az az MRI?
Az MRI az angol „Magnetic Resonance Imaging” rövidítése, melynek jelentése: mágneses magrezonancia képalkotás. Az MRI egy képalkotó technikai eljárás, amely rendkívül részletes anatómiai képet ad a vizsgált terület csontjairól és lágyszöveti struktúráiról. Az MRI-t először emberek számára fejlesztették ki, de azóta lovakra is adaptálták. Az MRI gép lényegében egy nagy mágnes. A képek előállitásához egy mesterségesen fenntartott erős mágneses térbe helyezik a vizsgált testrészt, amelyben erős radiohullámokkal “bombázzák” azt; a visszasugárzott energiát képes mérni a készülék, és ez alapján rekonstruálható a háromdimenziós kép. Különböző típusú szövetek, csontok,izmok, inak és szalagok mind különböző koncentrációjú vízből és zsírból állnak, így a mágneses tér hatására különböző jeleket adnak ki. Ezenkívül a szövet víz- és zsírtartalma megváltozik, amikor a szövet megsérül, így a mágneses tér hatására megváltozik a jel, a képen pedig nagyon jól kivehető és elbírálható az elváltozás. Az eljárás során a gép nem röntgen-sugarat használ a képalkotáshoz, ezért nem éri a lovat káros sugárzás. Klinikánkon az Esaote O-scan típusú MRI gépet használjuk, ami speciálisan, lovak vizsgálatára lett kifejlesztve, a legújabb, legmodernebb technológiát használva.
Mire használjuk?
A röntgennel és az ultrahanggal ellentétben, amelyek kétdimenziós képet adnak, az MRI lehetővé teszi a háromdimenziós képalkotást. A röntgen a kemény szövetekre korlátozódik, az ultrahang pedig a lágy szövetekre, míg az MRI egyszerre biztosítja a csontok és a lágyszövetek (pl. inak és szalagok) vizsgálatát az MRI képek által. Különösen hasznos a lágyszöveti problémák diagnosztizálására, beleértve a patán belüli képalkotást, mint például a mély újjhajlító ín, a pataizület szalagai és mellékszalagai. Az elmúlt évtizedben az MRI lovakon történő alkalmazása megkönnyitette a sántaság okainak diagnosztizálását, megértését, így a kezelésüket is. A klinkánkon használt Esaote O-scanval nagy területeket tudunk leképezni, a ló végtagjaiból: legfőképpen a lábtőizletet és a csánkizületet vizsgáljuk vele. Elképesztő sokoldalúságával a lovak MRI-vizsgálata a mai modern, nyugati orvoslás színvonalához igazodik. Minden bizonnyal vannak olyan lovak, amelyek esetében a röntgenfelvételek és az ultrahang segítségével pontos diagnózist lehet megállapítani. Viszont azokban az esetekben, amikor ezek az eljárások egyszerűen nem elégségesek a hirtelen megjelent vagy éppenséggel a idült sántaság okainak feltárásához, az MRI lehet a végső eszköz, amely valóban eredményt hoz. Fontos, hogy az MRI eredményeit a tünetekkel, más klinikai leletekkel és diagnosztikai vizsgálatokkal (pl. regionális érzéstelenítés és röntgen) együtt kell kiértékelni. A pontos diagnózis után konkrét kezelési tervet lehet felállítani és prognózist meghatározni.
Hogyan használjuk?
A lovak MRI-vizsgálata előtt, aneszteziológus munkatársaink biztonságosan elaltatják a lovat a képalkotó eljáráshoz, így biztosítva, hogy a vizsgálni kívánt testrészek biztonságosan elhelyezhetőek legyenek az MRI-ben, és ne mozogjon a ló a vizsgálat során. A lovakat az eljárás során jól képzett személyzet felügyeli és monitorozza az életfunkciókat. Az altatásban készített MRI kiküszöböli a legenyhébb mozgást, amely elfedheti a fontos részleteket. Az általunk használt MRI rövid idő alatt, minőségi képek létrehozására képes, melyeket elektronikusan tárolunk. Az vizsgálat után, az eredményeket továbbküldjük egy radiológus szakállatorvoshoz, akinek az MRI leletek kiértékelése a szakterülete (http://www.insideinformationradiology.com/about). Miután a képeket elemzi a radiológus, a kezelőorvos a problémák pontos azonosítása után célzott kezelési és rehabilitációs tervet állít fel.
Összességében büszkén elmondhatjuk, hogy az általunk használt MRI a legkorszerűbb képalkotást nyújtja, amely nagy hasznot hoz közösségünk számára. Nem szükséges a megyén vagy az országon kívülre utazni a magas színvonalú ellátásért és szolgáltatásért.
A Shock-wave kezelések elősegítik a ló hátának és alsó végtagjainak gyógyulását, különösen az inak és szalagok sérülései esetében. A lökéshullámterápia egy feltörekvő új technológia a lovak mozgásszervi problémáinak, lágyrész- és csontsérüléseinek kezelésére. Ez az energia hullám formájában terjed, és hatol be a szervezetbe, hogy kifejtse terápiás hatását. A hullámok felgyorsítják az anyagcserét a kezelés területén, javítják a vérellátást, fellazítják az izmokat és visszaadják az inak és ízületek rugalmasságát. A kezelés non–invaziv, és a gyógyulás serkentésére, elősegítésére szolgál. Valójában meggyógyítja a szöveteket, nem csak elnyomja a fájdalmat és a gyulladást.
Az elmúlt néhány évben a betegségek diagnosztizálására való képességünk nagymértékben javult (például digitális röntgen, ultrahang, MRI), de továbbra is korlátozottak voltak a kezelési lehetőségeink némely betegség esetében. A Shockwave nagyszerű kezelési lehetőséget biztosít számunkra, amely minimálisan invazív és bizonyítottan eredményes.
A fotók forrása: https://www.greatbayequine.com/new-page és https://thehorse.com/1110455/shock-wave-therapy-and-kissing-spines/
Általános anesztézia:
A 2015-ben befejezett klinikánk egy új dimenziót nyitott meg számunkra, ugyanis így lehetőségünk nyílt általános anesztéziában, biztonságos körülmények közt végezni a bonyolultabb vagy álló lovon nem elvégezhető műtéteket. Az altatási rizikó csökkentése érdekében az altatást egy speciálisan kialakított altató/ébresztő box-ban injekciós készítmények segítségével indukáljuk, a box falai ki vannak párnázva és gumipadlója van a balesetek elkerülése végett. Miután a ló lefeküdt, egy elektromos csörlő segítségével ráfektetjük a vastagon kipárnázott műtőasztalra. Az altatást altatógáz és oxigén keverék segítségével tartjuk fent, amit egy ló-altatógéppel adagolunk a behelyezett légcsőtubuson keresztül, ez alatt az életfunkciót egy őrzőmonitoron ellenőrizzük, ez a ma ismert legbiztonságosabb altatási módszer.
Kulcslyuk sebészet:
2012-ben üzembe helyeztük az endoszkóp tornyunkat, amit eddig csak kisállatok hasi műtéténél használtunk, az új műtőnknek köszönhetően Romániában elsőként lovakon is sikeresen tudjuk használni artro- illetve laparoszkópiában. A módszer lényege, hogy egy 0.5-1 cm-es seben keresztül vékony száloptikát vezetünk a páciens ízületébe (artroszkópia) vagy a hasüregbe (laparoszkópia), ehhez csatlakoztatjuk a fényforrás vezetékét és a kamerát, aminek a felvételét egy monitoron követhetjük nyomon illetve rögzíthetjük is azt. Ezután egy vagy több hasonló méretű bemetszésen keresztül bevezetett műszerek segítségével végezzük el a műtétet. Mindazonáltal, hogy lovakon bizonyos műtétek kizárólag ezzel a módszerrel végezhetők el (pl. ízületi műtétek nagy része), egyéb beavatkozások, pl. rejtett-here műtét, petefészek eltávolítás, álló helyzetben elvégezhetőek, így kizárva az altatási rizikót, és nem utolsó sorban az ezzel a módszerrel végzett műtétek jobb prognózisúak és rövidebb a rehabilitációs idő is.
Általános sebészet:
Az újonnan felszerelt műtőnknek köszönhetően a legtöbb műtét elvégezhető. Így lehetőségünk van megfelelő körülmények és asszisztencia segítségével a legtöbb hasüregi, ortopédiai és egyéb műtéti beavatkozás elvégzésére.
A lovak életében tehát a két legfontosabb dolog: az egészséges lábak és paták, valamint az egészséges fogak a táplálkozáshoz. A lovak csapatban élő prédaállatok. Természetes körülmények között a nap nagy részében a táplálékuk megszerzése érdekében vándorolnak, és kb. 16-18 órát legelnek a viszonylag magas szilikát-dioxid (kovasav) tartalmú fűfélékkel borított sztyeppéken.
A lovak életében tehát a két legfontosabb dolog: az egészséges lábak és paták, valamint az egészséges fogak a táplálkozáshoz. A ló-fogászat fontosságát már rég felismerték a lovas emberek és állatorvosok egyaránt, viszont a technológia fejlődésével új kapuk nyíltak meg számunkra ezen a területen, úgy a diagnosztikában, mint a kezelésekben is.
Mint minden területen, itt is a legfontosabb a megfelelő diagnózis, amihez elsősorban egy teljes fizikális vizsgálat szükséges, majd a szájüreg áttekintése, ami szinte kizárólag csak bódításban végezhető. Ezután lehet megítélni a kiegészítő vizsgálatok szükségességet, pl. röntgen, endoszkóp stb. A legtöbb fogászati (fogreszelés, foghúzás, diasztéma kezelés) és fejsebészeti (arcüregi, szemműtétek stb.) beavatkozást a praxisunkban álló helyzetű lovon végezzük, ez sokszor bonyolultabb technikát (pl. szájüreg felőli foghúzásnál) és nagyobb műszer-igényt jelent, de ugyanakkor alacsonyabb az altatási rizikó és nem utolsó sorban a költségek is kisebbek.